Isten éltesse Gizi nénit!

Mészáros Gyuláné, Gizi nénit 95. születésnapja alkalmából az ESZI Szent Teréz Idősek  Otthonában köszöntötte John Katalin alpolgármester asszony.

Az ünnepségen részt vettek a családtagok, gondozók, illetve otthontársai is, akik verssel kedveskedtek lakótársuknak. A műsor végén az intézmény vezetője egy gyönyörű tortát, alpolgármester asszony pedig ajándékkosarat adott át az ünnepelt számára.

Gizi néni Zalában nevelkedett, szüleinek ott volt birtoka. Erről nagyon szívesen mesél. Az elemi iskola elvégzése után dadusképzőbe járt.

Férjével Tatabányára költöztek, aki a bányában talált munkát. Gizi néni a VII. telepi bölcsődében dolgozott, nagyon szerette a kicsiket. Amikor gyermekei megszülettek, háztartásbeli lett, később újra visszament dolgozni és nevelőotthoni szülő lett. Állami gondozott gyermekeket nevelt nyugdíjas koráig.

2016. február 23-án költözött be a Szent Teréz Idősek Otthonába. Elmondása szerint nagyon szeret itt lenni, mert szerető nővérek gondoskodnak róla. Nehezen mozog, gyakran üldögél és figyeli a lakókat. Szobatársai figyelmesek, segítőkészek irányába.

Házasságából három gyermeke született, de sajnos már csak egy lánya él, aki szeretettel veszi körül az özvegyen maradt édesanyját. Örömtelivé teszi mindennapjait, hogy nagymamaként 5 unokával és 11 dédunokával büszkélkedhet.

Az alpolgármester asszony az ünnepelt családja körében kívánt Gizi néninek nagyon boldog születésnapot és minden jót az elkövetkezendő évekre.