Isten Éltesse Péter bácsit!

Gémes Pétert 90. születésnapján köszöntötték a város nevében emléklappal, ajándékkosárral.

A veszélyhelyzetben a városvezetésnek sajnos nem volt alkalma személyesen köszönteni az idős tatabányaiakat. Ma születésnapra indult a városházáról Lusztig Péter alpolgármester és Kriszt Hedvig, a Társadalmi Kapcsolatok Irodájának munkatársa. Gémes Pétert 90. születésnapján köszöntötték a város nevében emléklappal, ajándékkosárral.

Péter bácsi, Gátéren született 1930-ban. Hat testvérével együtt, már gyermekként keményen dolgozott a harmincholdas területű birtokon, ahol szüleikkel éltek. Tizenhét évesen indult el bátyjával Budapestre Tömörkényből, ahol akkor laktak. Budapesten évekig kovácsműhelyben dolgozott, vízvezeték szerelőnek tanult, brigádjával az országot járta, míg 1950-ben be nem hívták katonának.

Pápán töltötte a sorkatonai szolgálatot, majd 1953-ban tiszthelyettesi iskolába küldték Győrbe. Szakaszvezetőként nem marad sokáig a katonaság kötelékében.

Leszerelt és Tatabányára jött, hogy a szénbányában dolgozhasson. Több feladatkört is ellátott vájárként, lőmesterként, frontmesterként, aknászként. 1984-ben főaknászként ment nyugdíjba.

1970-ben kidolgozott egy új bányászati kitermelési eljárást, amiért megkapta az akkori, egyik legmagasabb állami kitüntetést az Állami Díj ezüst fokozatát. Az új technológiát széles körben használták a bányaiparban.  Életrajza szerepel az 1981-es kiadású „Ki-kicsoda” és az 1988-as kiadású „Kossuth díjasok és Állami Díjasok almanachja” című kiadványban is.

Péter bácsi Szegváron ismerte meg a feleségét, Annát, egy rokonlátogatás alkalmával 1957-ben. Közös életüket Tatabányán, Kertvárosban kezdték, néhány év múlva Újvárosba költöztek. 52 évig voltak házasok, nagy szeretetben.

Két gyermekük született.  Fia és családja Cipruson él, de igyekeznek sokszor meglátogatni Őt a 8 éves unokával, Dylannel. Lánya Tatabányán óvónő. Nemrég költöztek egymás szomszédságába, így még több időt tudnak együtt tölteni. Feleségét sajnos 2011-ben elvesztette, azóta lányunokájával és annak családjával él. Napjai nagy részét 8 hónapos dédunokája, Peti dédelgetésével tölti, akit unokája róla nevezett el.

Az alpolgármester az ünnepelt családja körében kívánt Péter bácsinak nagyon boldog születésnapot és minden jót az elkövetkezendő évekre.