Színes programokkal várja a gyerekeket a nyári napközis tábor

Önkormányzati kötelező feladat a 7-14 év közötti gyermekek nyári napközi felügyelete.

A járvány miatt a szülőknek nagyrészt elfogyott a rendelkezésükre álló szabadság, így jól érzékelhető, hogy leginkább a kisgyermekes családok választják a napközi tábort, melyet negyedik éve szervez közvetlenül az önkormányzat.

A Tatabányai Tankerülettel érvényben lévő szerződés szerint az Éltes Mátyás EGYMI a tábor helyszíne júliusban és augusztusban 8 héten keresztül. A gyermekek számára tartalmas, színes programokat állítanak össze a pedagógusok.
Így heti tematikus játékok, kézműves foglalkozások során ismerkednek meg a diákok az Értéktár, a Bányászati és Ipari Skanzen létesítményeivel, a sporttal, vagy a környezetvédelem témájával, de rendszeresen látogatják a szomszédos Máltai Játszóteret és a Gyémánt Fürdő strandját is. 

Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 53/2020. (VI.26. határozata értelmében a Nyári Napközis Tábor 2020. évben ingyenesen vehető igénybe!  Az előzetesen utalással történt befizetéseket Önkormányzatunk visszautalja azon bankszámlákra melyről érkezett a befizetés!

A tábor napközi táboros program, mely hetes turnusban zajlik. A tábor költségeit teljes mértékben Önkormányzatunk állja mely tartalmazza a napi 3 étkezést, a buszos utaztatást, a programok költségeit és a pedagógusok által biztosított felügyeletet is.

A táborban való részvételt vagy lemondást továbbra is írásban kell megtennia táborozás előtt egy héttel a tábor helyszínén a gazdaságvezetőnél! (Szenkovics Ágnes tel: 06/30-219-5881 (Éltes Mátyás EGYMI Tatabánya, Bánhidai ltp. 408., minden hétfőn és szerdán 7:30-tól 10:00-ig)

 A táborvezetők Pintér Péter (Tel: 06/30-236-4798) és Pozsár-Hajdu Ilona (06/30-580-9380) hívhatók a táborozással vagy a gyermekével kapcsolatos esetben!

A hátrányos helyzetű (HH) és halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) 7-14 éves gyermekek szülei számára két lehetőség is adott arra, hogy ellátást kapjanak. Mindkettőt az önkormányzatnál kell igényelni:

  • Részvétel a nyári napközi táborban díjtalanul (minden foglalkozás, napi 3 alkalommal étkezés) vagy
  • Hétköznapokon napi egyszeri meleg étel átvétele a kijelölt tanintézmény konyháján díjtalanul.

Bővebb információ: Tatabánya MJV Polgármesteri Hivatal, Humán Iroda tromposch@tatabanya.hu elérhetőség 34/515-745

A jelentkezéshez szükséges adatlapokat és nyilatkozatokat itt találják.

A táborról készült képeket folyamatosan frissítjük!