

Huszonnyolcan mondták az állampolgári eskü szövegét Schmidt Csaba után a Családi
Intézetben a legutóbbi honosítás során.

„Önök az elsők itt Tatabányán, akik az új Alaptörvényre teszik le az állampolgári
esküjüket. Ahhoz, hogy a mai nehéz helyzetből a magyarság nyertesen kerüljön ki,
ahhoz összefogásra van szükség, melynek az első lépése az, hogy új alapokra kezdünk
építkezni. Az eddigi alap, nem volt megfelelő, mert nem mindegy, hogy homokra,
vagy sziklára kezdünk építkezni.” – kezdte köszöntőjét városunk vezetője, miután
átadta új honfitársainknak a magyar állampolgárságukat igazoló okiratot. Az egyszerűsített
honosítás során, a határon túli magyaroknak nem kell magyarországi lakóhelyet
létesíteni, megélhetést igazolni, alkotmányos alapismeretekből vizsgát tenni.
Elegendő, ha a kérelmező rendelkezik magyar nyelvismerettel és igazolja magyar
származását (magyar felmenőket tud felmutatni, vagy ő maga korábban volt már magyar
állampolgár). Emellett büntetlen előéletű és magyar állampolgárságának megszerzése
nem sérti hazánk köz- és nemzetbiztonságát. Az egyszerűsített honosítást választók,
bárhol Magyarország területén leteheti az esküt. Schmidt Csaba ünnepi beszédében
elmondta, mindig örömmel vesz részt az új állampolgárok eskütételén, mert ez tulajdonképpen
a közös jövő megfogalmazása a magyar állammal. Hozzátette, Tatabányán mindig is
fontos volt, hogy folyamatosan ápolják a kapcsolatokat a más országokban élő nemzettársakkal
és nagy öröm, hogy ilyen nagy számban városunkat választották eskütételük helyszínéül.
Miután elénekelték a Himnuszt, először magyar állampolgárként, mindenkivel koccintott
és elbeszélgetett a polgármester.