Főoldal » Hírek » Közélet
Betűméret növelése@@portlet.resetfontsize@@

Díjtalanul buszozhatnak

2012.01.27. péntek 08:59

Januártól az év végéig tizenkettő, a Bárdos Gimnáziumban tanuló diák díjtalanul utazhat a Vértes Volán Zrt. városi járatain. A cég a középiskola kérésére bocsátott tucatnyi bérletet a rászorulók rendelkezésére. Tegnap Németh Tamás, a társaság vezérigazgatója nyújtotta át Pleier Tamás gimnázium igazgatónak az „ajándékot”.

Az iskola vezetője elmondta, az oktatási intézményben pályázatot írtak ki, mivel egyre több a segítségre szoruló gyermek, család. A felkért szociális bizottság tizenkilenc pályázó közül választotta ki a leginkább érintetteket. Németh Tamás kiemelte, a gimnázium kérése most is nyitott fülekre talált a Zrt-nél. A szolgáltatónak nemcsak társadalmi szerepvállalás miatt fontos ez az akció, hanem azért is, mert e segítséggel az anyagilag nehéz körülmények között élő, de tudásukat gyarapítani akaró fiatalok is eljuthatnak az iskolába. A tizenkét diáknak – koruknál fogva – nem a pénzben mért érték, hanem a gesztus lehet motiváló – hangsúlyozta a cég első embere. – Hiszem, hogy egy ilyen kis támogatás is példát mutat a mai fiataloknak. A jövőben pedig a tudás birtokában, lehetőségeikhez mérten ők is segítenek majd a következő generációnak.

  • cím:
  • telefon:
  • fax:
  • e-mail
Szavazás
Milyen rendezvényeket látogatna szívesen a megújuló Fő téren?

Szavaz