

Az ősszel megkezdett IHT nemzetközi fiú kézilabdatorna második-visszavágó- fordulóját tartották a hétvégén Pozsonyban, melyen a Kodály Zoltán Általános iskola 6. és 8. osztályos csapatai is szerepeltek. A négycsapatos tornán a szlovák SKP Bratislava, a cseh Sokol Nové Veselí valamint az osztrák AON Fivers korosztályos együttesei voltak a tatabányaiak ellenfelei. Horváth Árpád tanítványai az őszi forduló után előkelő helyről várhatták a folytatást, hiszen a hatodikosok a második, a nyolcadik osztályosok az első helyen zártak októberben.
Az előjelek viszont nem voltak túl bíztatóak, hiszen mindkét korosztály
tartalékos kerettel utazott Pozsonyba: Kuhár Balázs és Jaczkó Szabolcs
súlyos sérülés után lábadozik, ők sajnos már az egész szezonban nem
állhatnak a hatodikos csapat rendelkezésére, valamint többen apróbb
sérülések, illetve betegség miatt maradtak ki a csapatból. Ennek
ellenére a fiatalabb korosztályban tatabányai siker született, a
kodályos fiúk a pozsonyi és az osztrák csapatot viszonylag simán verték.
A cseh Veselí gárdája ellen az első fordulóban 2 gólos vereséget
szenvedtek, most viszont a tatabányai fiúk győztek 3 góllal, így az
összesítésben az első helyen végeztek. A nyolcadikosoknál is sok volt a
hiányzó, így ebben a korosztályban többségében a hetedik osztályosok
játszottak. Felvették a versenyt az ellenfelek nagyobb fizikai erőt
képviselő játékosaival, de sajnos ez nem minden mérkőzésen volt elég:
két vereség és 1 győzelem volt a nap mérlege, és az őszi első
helyezésnek köszönhetően az összesítésben a nagyobbak a második
helyezést szerezték meg. Horváth Árpád így is elégedett volt
tanítványaival, akik küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak.