|
Főoldal »
Hírek
|
|


A Komárom-Esztergom Megyei Tehetségsegítő Tanács tavasszal alakult a Dózsa György
Általános Iskola kezdeményezésére. Létrejöttét a Nemzeti Tehetség Alapból az NSZFI
és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatta. Ebből a forrásból valósulhatott
meg a Megyei Tehetségnap is, melyre közel háromszázan jöttek el városunkba az
ország egész területéről.

„Meg kell találnunk azokat a tehetségeinket, akik a későbbiekben előre tudják
vinni a közösséget, a várost, az országot.” – mondta a rendezvény megnyitóján
Dr. Kancz Csaba alpolgármester. „Városunk erőssége, hogy a pedagógus kollégák
szabadidejüket nem sajnálva tanulmányi és tehetségkutató versenyeket szerveznek,
ezzel is motiválva a diákokat és kutatva a tehetségeket.”- folytatta az alpolgármester.
A tehetségpontok abban segítenek, hogy az érdeklődő fiatalok hatékony segítséget
kapjanak tehetségük felismeréséhez és kibontakoztatásához. Ennek érdekében kapcsolatokat
építenek ki a tehetségpontok hálózatával, és mindazokkal, akiken a tehetségek
sorsa múlhat: a szülőkkel, az iskolával, az önkormányzattal, civil szervezetekkel,
a helyi vállalkozásokkal, hogy minél több emberi és anyagi erőforrást tudjanak
bevonni a tehetségsegítés folyamatába.
A tehetségnap délelőttjén szakmai előadások voltak, melyek szinte minden területet
felöleltek. Része volt a sport, a zene, a matematika szerepe az oktatásban és
különböző módszerek arra, hogyan tudnak a pedagógusok minél többet kihozni gyermekeinkből.
A délután folyamán, a Komárom - Esztergom Megyei Tehetségsegítő Tanács tagszervezeteinek
bemutatkozó műsora volt látható a Tehetség Gála keretein belül, majd a Géniusz
Nap záróünnepségén Schmidt Csaba polgármester is díjakat adott át a tehetséges
diákoknak.