|
Főoldal »
Intézmények »
Általános Iskolák
|
|


Igazgató: Mózes Gáborné
Cím: Hadsereg út 40/A
Telefon: (34) 311 772
e-mail: titkarsag@bolyai-tbanya.sulinet.hu
Web: www.bolyai-tatabanya.hu
Az 1968-ban épült Bolyai János Általános Iskola Kertvárosban található. Az általános
képzés mellett, ötödik osztálytól emeltszintű matematikai oktatás folyik. A tehetséggondozás
mellett nagy hangsúlyt fordítanak a tanulási nehézségekkel, családi problémákkal
küzdő gyermekek felzárkóztatására. Klímával felszerelt számítástechnikai tantermükben
egyszerre 30 tanuló dolgozhat önállóan. Az erdei iskolai programsorozatnak is
nagy hagyományai vannak iskolában, ahol a növény-és állatvilággal, mesterségekkel
való ismerkedés mellett nagy hangsúlyt kap a természetvédelem is.
Igazgatóhelyettes: Gere Attiláné
A Dózsa György Általános Iskola elődjét az 1870-es években létesítették, első épülete a Gellért tér 1. szám alatti két tantermes iskola volt, 1948-ban kapta a Dózsa György Általános Iskola elnevezést. 1960-tól – a jelenlegi Jókai iskola kiválása után – önálló intézményként működött. Mostani épületébe 1974-ben költözött. Az iskolában harminc éve tanítják a testnevelést emelt szinten. A Dózsa iskola a 2007/2008-as tanév óta Közoktatási Típusú Sportiskolaként működik és kiemelkedő sporteredményekkel is büszkélkedhet. Emellett jelentős részt vállalnak a város úszásoktatásában is. A hátránnyal induló, tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek számára felzárkóztatást, a tehetséges, jó képességű gyermekek részére tehetséggondozást szerveznek tanórán és tanórán kívül.
A zeneiskola a Bányász Szakszervezet kezdeményezésére 1949 szeptemberében kezdte meg működését. Az elmúlt csaknem fél évszázad alatt tehetséges tanárok egész sora élt és dolgozott a városban, azon munkálkodva, hogy Tatabánya lakóival megismertesse, megszerettesse a klasszikus zene szépségeit. A hagyományokra építve a zeneiskola a diákok általános zenei műveltségének megalapozását, valamint a legtehetségesebb növendékek zenei pályára történő felkészítését tartja legfontosabb feladatának. A tehetséggondozó munka nyomán a legjobb növendékek minden tanévben eljutnak országos versenyekre illetve felvételt nyernek szakirányú zenei intézményekbe. Az iskola megyei és országos rendezvényeivel egyik központjává vált szűkebb hazánk művészeti tevékenységének.
Igazgató: Bacsó Ágnes
Cím: 2800 Tatabánya, Bánhidai ltp. 408.
Telefon: (34) 301 100
e-mail: eltes.iskola@gmail.com
Web: www.eltes-tatabanya.sulinet.hu
Az Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Tatabánya közös igazgatású összevont intézménye, amely feladatát a kistérségi társulás keretében látja el. A munka során felhasználják mindazt a gyógypedagógiai ismeretanyagot, amelyet tanfolyamokon, szakmai tanácskozásokon, szakirodalmakon keresztül megszereztek. Tatabányán az együttnevelésre vállalkozó iskolák speciális támogatását az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény látja el, amelyet többek között a sajátos nevelési igényű tanulók integráltan történő nevelésének, oktatásának segítésére hoztak létre. Szakmai szolgáltatásaik folyamatos bővítésével, innovációval segítik a befogadó pedagógusok munkáját. Céljuk a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók érdekeinek figyelembevételével egy segítő és szolgáltató ellátás megszervezése.
(Kodály Zoltán Általános Iskola telephelye)
Igazgató: Farkas Veronika
Telephelyvezető: Dózsa Mónika
Cím: 2800 Tatabánya, Köztársaság útja 44/a.
Telefon: (34) 310 775
Fax: (34) 314 280
e-mail: herman@hotto.sulinet.hu
Web: www.kodaly-tbanya.sulinet.hu
A Herman Ottó Általános Iskola 1968-ban nyitotta meg kapuit. Az utóbbi időben korszerű eszközökkel szerelték fel az épületet (nyelvi labor, interaktív táblák). Az iskola célja, hogy olyan tudásbázist adjon tanulói számára, amely a mindennapi életben való eligazodás mellett alkalmassá teszi őket a középiskolában való sikeres helytállásra. Kiemelt figyelmet fordít a német és angol nyelv oktatására. Első osztálytóltanulható az angol nyelv. A gyerekeket családias légkör fogadja az osztálytermekben, ahol sokoldalúan képzett pedagógusok irányítják napi munkájukat. Széleskörű kínálatból választhatnak a délutáni foglalkozásokon, itt tehetséggondozás és fejlesztő tevékenység egyaránt folyik.Az iskolát élénk sportélet jellemzi
Jókai Mór Általános Iskola
(Bánhidai Szlovák ÁMK)
Igazgató: Makszinné Pálfi Enikő
Cím: 2800 Tatabánya Jókai M u 62
Telefon: 34 309 012
e-mail: iskola@jokai-tbanya.sulinet.hu
Az iskola Bánhidán Római Katolikus Népiskola néven 1932-ben épült fel lakossági közmunkával, a katolikus egyház támogatásával. 1960-ban vette fel a Jókai Mór nevet, 1992-ben a régi épület mellé új tornacsarnokot emeltek. Az azóta eltelt években folyamatosan megújult épület. A legutóbbi években az informatika és nyelvi terem után, sikerült művészeti és természettudományos szaktantermet kialakítani, valamint egy minden igényt kielégítő fejlesztő szobát is. A tanulóink nevelése, oktatása terén különös gondot fordítanak a hagyományok ápolására, tovább őrzik az intézmény több generációt felnevelő családias jellegét, erősítik a kis közösség értékteremtő erejét.
József Attila Általános Iskola
(Óvárosi Általános Iskola telephelye)
Igazgatóhelyettes: Balázsné Jaczkó Krisztina
Cím: 2800 Tatabánya, Béke út 1.
Telefon/Fax: (34) 311-148
e-mail: jozsefiskola.tb@freemail.hu
Az óvárosi József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
a város egyik legnagyobb múltú iskolája, 1942-ben épült. 1988 – 93 között az épület
bővítése és felújítása során korszerű könyvtárat, kényelmes tantermeket, szaktantermeket,
informatikai termet, előadótermet, szociális helyiségeket alakítottak ki. Az iskola
művészetoktatási intézmény (rajz és képzőművészeti szak, színjátszó kör). Fő céljuknak
a korszerű, továbbépíthető ismeretanyag közvetítését tekintik.
Elérhetőségek:
Igazgató: Farkas Veronika
Cím: 2800 Tatabánya, Kodály tér 1.
Telefon: (34) 310 928
Fax: (34) 511 475
e-mail: kodaly@kodaly-tbanya.sulinet.hu
Web: www.kodaly-tbanya.sulinet.hu
A Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény célja, hogy erkölcsi tartással és használható tudással vértezze fel tanulóit. Főprofilja a nyelvoktatás, a művészeti nevelés, a kézi- és kosárlabda. Az emelt szintű ének-zene és németnyelvoktatása már első osztálytól elkezdődik. Aziskola nyelvvizsga-központ. 2011-től Tehetségpontként működik, segítve az ifjú tehetségek sokoldalú kibontakozását. Az alapfokú művészetoktatási intézménybenképzőművészet és színjáték tanszakokon tanulhatnak a diákok. Kiemelten támogatják a tanulók mindennapos testedzését, e melletthazai és nemzetközi sportversenyeken is sikerrel mérettetik meg magukat.
Igazgatóhelyettes: Dr. Bogárné Géber Zsuzsanna
Cím: 2800 Tatabánya Hadsereg út 111.
Telefon: (34) 311 663
e-mail: kolcsey@kolcsey-tbanya.sulinet.hu
Web: www.kolcsey-tatabanya.hu
A Kölcsey Ferenc Általános Iskola Kertvárosban található, a 8 tantermes épületet 1959 őszén vehették birtokukba először a gyerekek. A diákok ma már egyre korszerűbb körülmények között tanulhatnak. A névadó szellemiségét követve a magyar nyelv művelése, ápolása is nagy hangsúlyt kap pedagógiai programjukban. A tanulókban a művészet szeretetét, a kultúra iránti igényt igyekeznek kialakítani. Az iskola galériájában 1993 óta tanévenként 4-5 kiállítást rendezünk. Ezek a kiállítások a város kulturális életében is jelentős szerepet játszanak.
Igazgatóhelyettes: Szakácsné Szabó Andrea
Cím: 2800 Tatabánya, Verebély utca 1.
Telefon: (34) 310 988
e-mail: korosi.tbanya@gmail.com
Web: www.korosi-tatabanya.hu
A Kertvárosi ÁMK Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolája a város legfiatalabb iskolája. Pedagógiai programjukban kettős célt fogalmaztak meg: a tehetséges gyerekek számára biztosítják a továbbtanulásra történő felkészülést, ezzel együtt a hátránnyal indulókat is felzárkóztatják. Az országban elsők között kezdték el első osztálytól az informatika oktatását. Közel 13 000 kötetes könyvtárral rendelkeznek. A tehetséggondozás legfőbb színterei a szakkörök. Tanuszodája minden gyereknek lehetőséget nyújt az úszásra, melyre a testnevelés órákon kerül sor.
Igazgatóhelyettes: Hamburgerné Berki Ilona
Cím: 2800 Tatabánya Esztergomi u. 6.
Telefon: 34 311 800
e-mail: mora@mora-tbanya.sulinet.hu
A Móra Ferenc Általános Iskola Újváros, nagy múltra visszatekintő iskolája. Fő
feladatuknak tekintik a tanulók felruházását azokkal az alapvető készségekkel,
amelyek segítségével képessé válnak a valóság sokoldalú és tárgyilagos megismerésére,
a korszerű ismeretek elsajátítására és alkalmazására. A német nyelv nemzetiségi
oktatása a hagyományos nyelvoktató formában, minden évfolyamon heti öt órában
történik. A város egyik legnagyobb és legjobban felszerelt tornatermében nagy
hangsúlyt helyeznek a tehetségek felkutatására és képzésére.
Igazgató: Dr. Káfony Andrásné
Cím: 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 30.
Telefon: (34) 510 517
e-mail: sagvisk@gmail.com
Web: www.sagvari-tbanya.gportal.hu
Az Óvárosi Általános Iskola több mint ötven éve vesz részt a város gyermekeinek nevelésében, oktatásában. A kor követelményeinek megfelelően a tanulók már első osztálytól ismerkednek az informatikával. Az iskola elkötelezte magát a környezetvédelem mellett. Tartalmas programok, kirándulások, túrák, környezetvédelmi szakkör irányítja erre a gyerekek figyelmét. A diákok szabadidejükben, két helyben működő művészeti iskola munkájába kapcsolódhatnak be. A tanintézet a heti három testnevelés óra mellett sportkörökkel teszi lehetővé a mindennapos testedzést.
A Sárberki Általános Iskola Tatabánya legmodernebb, frissen felújított, az EU normáknak is megfelelő oktatási intézménye, amely harminckét éves múltra tekint vissza. Felkészült tanítók, tanárok foglalkoznak mind a felzárkóztatásra szoruló, mind a tehetséges tanulóinkkal. Folyamatos differenciálással, a legmodernebb oktatási módszerekkel és eszközökkel igyekeznek minden gyermek személyiségét kibontakoztatni, felfedezni, ki miben tehetséges. Sokféle tanítási időn kívüli tevékenységet kínálnak, ami a szabadidő hasznos eltöltésén túl szolgálja és támogatja a folyamatos képességfejlesztést.
Szent Margit Általános Iskola
Elérhetőségek:
Igazgató: Turzáné Papp Erika
Cím: 2800 Tatabánya Botond vezér u. 1.
Telefon: 34 311 206
e-mail: sztmargitiskola@gmail.com
Web: www.sztmargitiskola.hu
1993. szeptemberében nyitotta meg kapuit Tatabányán az Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola, mely az egyház, a szülők és a város összefogásával jött létre, a megyeszékhely első katolikus iskolájaként.. Az iskola az alapfeladatait a tanulók után járó állami normatívából, valamint egyházi támogatásból látja el. Az iskola az Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola nevet kapta. Az intézmény Szent Margit alakjának középpontba állításával az Isten- és emberszeretet, a hazaszeretet és az áldozatvállalás fontosságára hívja fel a figyelmet. Szent Margit öntudatosan hozott áldozatával az egész országot hordozta szívében, mindezt imádságos lélekkel tette. Az iskola fenntartója a Székesfehérvári Egyházmegyei Hatóság.
Széchenyi István Általános Iskola
(Német Nemzetiségi ÁMK)

Igazgató: Schamberger Ágnes
Igazgatóhelyettes: Gyulai Zoltán
Cím: 2800 Tatabánya, Szent István u. 53.
Telefon: (34) 511 858
Fax: (34) 511 859
e-mail: titkarsag@szechenyi-tbanya.sulinet.hu
Web: www.ogalla.hunhost.info
A felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola a 2009-2010-es tanévben ünnepelte fennállásának 130. évfordulóját. A német nemzetiségi tanintézetben a német nyelv mellett kiemelt szerepet kap a matematika, a magyar, az informatika és a testnevelés. Ezt segíti a jól felszerelt tornaterem, a nyelvi labor és az informatikaterem. Az iskola valamennyi tanulója már első osztálytól heti öt órában tanulja a német nyelvet. Nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományok ápolására, a magyarországi németség történelmének, kultúrájának, szokásainak megismertetésére.
Elérhetőségek:
Igazgató: Kenézné Benyeczkó Ilona
Cím: Dózsakert utca 17
Telefon: (34) 311 614
e-mail: vacimai@gportal.hu
Web: www.vacim-tbanya.sulinet.hu
A Váci Mihály Általános Iskola 1977-ben nyitotta meg kapuját. Az anyanyelvi kultúra biztos alapjainak megszerzése jelenti az oktatás gerincét. 1981 óta tanítanak angol nyelvet emelt szintű tagozatos tantervvel. Az angol vagy német nyelvvel már az 1. osztály második félévétől játékos formában megismerkedhetnek a tanulók. A számítástechnikát is emelt szinten oktatják az iskolában, amely folyamatosan megújuló tantermekkel, uszodával, tornateremmel és tankonyhával is rendelkezik. Az intézmény 2010-től a „Tehetségpont” címet viseli, melynek célja tágítani a tehetség-kibontakoztatás színtereit.