Városrészek

Alsógalla

Az újvárosi tízemeletes tömbházaktól szinte átmenet nélkül érkezünk a földszintes, kertes házakkal beépített Alsógallára. A török hódoltság idején elpusztult a falu. Még Bél Mátyás is pusztaként említi. Az elnéptelenedett települést a XVIII. században Esterházy József gróf telepítette be német katolikusokkal, főleg Elzászból, Württembergből, Bajorországból, Würtzburg és Bamberg vidékéről jöttek szegény német parasztok. A mezőgazdasági termelésben fontos szerepe volt az állattenyésztésnek és a gyümölcstermelésnek. A legtöbb gyümölcsfa Alsógallán volt, melyek termését a tatai piacon értékesítették. A szénbányászat megindulása felgyorsította  a község fejlődését. A kiépült bányatelep 1902-ig közigazgatásilag Alsógallához tartozott.

Mára a jellegzetes alsógallai „öreg”házak mellett egyre több új családi ház épült, és sok régi ház átépült. A városrész egykori főutcája ma is a főutca, amelynek felújított terén áll a barokk stílusú műemlék római katolikus templom a világháborús hősi emlékművel, mellette az alsógallai Faluházzal, szemben a művelődési házzal, a német nemzetiségi hagyományok és ünnepek helyszínével. A városrész nevezetessége a közelmúltban felújított kereszt, a stációsorral.

Felsőgalla

A törökidőben elpusztult települést gróf Esterházy József telepítette be a német tartományokból 1733-ban toborzott katolikusokkal. Felsőgalla nem a régi falu helyén épült újjá, hanem attól kissé dél-keletre. A bányanyitást követően a község fejlődése meggyorsult, azonban a várossá alakulás után is sokáig megtartotta korábbi arculatát, mivel a nagyarányú építkezések kevésbé érintették.

Az utóbbi években sok szép családi ház épült, a régiek átépültek, főként a városrész Budapest felé eső mai főutcáján. A Szent István utca mára Felsőgalla ékessége lett, műemlék római katolikus templomával, a felújított Szolgáltatóházzal, a temetőkapu előtti világháborús emlékművel, egy utcai ház homlokzatán a Flórián szoborral, az új Szent István térrel és mellszoborral. Hajdani főutcája, a Szent János utca, az egykori iparos negyed, az elmúlt évek alatt ugyan erősen megkopott, de még vissza lehetne hozni különleges atmoszférájú hangulatát a régi portálok visszaépítésével, a régi cégérek visszahelyezésével. Felsőgalla is őrzi német nemzetiségi hagyományait, s művelődési háza, iskolája, de a főutca is helyszíne ezeknek az ünnepeknek.

Bánhida

Tatabánya elődtelepülései közül terület és lélekszám tekintetében Bánhida volt a legnagyobb, s a középkorban városi rangot is kapott. Bánhida 1543-ban esett áldozatul a török hadjáratnak s elnéptelenedett. Gróf Esterházy József szervezett telepítése idején azonban már ismét lakott hely volt. Katolikus szlovákok és református magyarok is éltek itt ekkor, majd a következő években újabb szlovák telepesek érkeztek Bánhidára. 1848–49-ben a bánhidaiak plébánosukkal, Fieba Józseffel együtt lelkesen álltak ki a forradalom és szabadságharc mellett. A település fejlődése sok iparost és kereskedőt vonzott a század második felében. A bányaművelés megindulása is előnyösen hatott a falu fejlődésére.

A település egykori képét idéző „öreg” házak mára jórészt eltűntek, de sok új családi ház, sorházas övezet épült. Egykori főutcája megújult. A Gellért-teret uraló impozáns római katolikus templom, a felújított református templom, az egykori községháza, az 1848. március 15-i emlékművek, a bányászhagyományokat őrző ipari skanzen, a szlovák hagyományok őrzését szolgáló művelődési ház és Faluház, mind-mind nevezetességei Bánhida főutcájának. Miként Alsógalla és Felsőgalla a német, Bánhida a szlovák nemzetiségi hagyományokat ápolja.

Tatabánya

Tatabánya a város névadó települése, mely a bányanyitást követően alakult ki Alsógalla területén. 1902-ben vált közigazgatásilag önálló községgé, majd 1923-ban nagyközséggé. A MÁK Rt. tulajdonát képező bányatelepeken a szénbányászattal párhuzamosan az ipari üzemek egész sora alakult ki, melyek lakossága ugrásszerűen nőtt. A várossá nyilvánítás után a városközpontot az Újvárosba tervezték, s ennek kialakítását 1950-ben kezdték meg. Mivel igény volt kertes családi házakból álló városrész kialakítására is, 1953-ban hozzákezdtek Kertváros építéséhez. 1956-ban Tatabánya már hat települési egységből állt: Alsógalla, Felsőgalla, Bánhida, Tatabánya-Újváros, Tatabánya-Óváros és Kertváros, s több mint 10 km hosszúságban húzódott a hegyek lábánál.

Az 1960-as évektől a város további új lakótelepekkel gazdagodott, amelyeken többszintes lakóházak sokasága épült. Az új városrészek kialakulása mellett, az alábányászás okozta problémák miatt pusztult a régi. Több különleges és jellegzetes épület is áldozatául esett ennek (újtelepi Munkásotthon, tisztviselőházak, Vigadó, Állami Áruház).

Tatabánya-Óváros rendelkezik a település bányászati múltjára utaló, jellegét meghatározóan formáló legtöbb épülettel. Ezek a város arculatának sokszínűségét tükrözik, nélkülük Tatabányának nem lenne meg a maga sajátos jellege, szépsége. Ilyen meghatározó épület a Jászai Mari Színház-Népház, az egykori bányatiszti kaszinó, a liget, a Szent István templom, a valamikori községháza, a régi bányakórház épülete, vagy a sportlétesítmények. Fennmaradt néhány különleges ipari emlék is (szállítópálya-szakasz, lejtakna lejáratok, ipari skanzen), melyek a bányászat múltjának és hagyományainak őrzői.

Újvárosban az 1950-es években épített típuslakóházak, erkélydíszek, szocreál stílusú főépületek, a ritkaságszámba menő fafajták, a köztéri szobrok és emlékművek, a főiskola, a megyei könyvtár, a művelődési házak, a Tatabányai Múzeum, a Szent Borbála tér, a sárberki Csónakázó-tó, Kertvárosban pedig a Lapatári Malom és az új római katolikus templom jellegzetes tatabányai hangulatot alakítottak ki. Részei, kiegészítői az elődtelepülések fennmaradt régi épületeinek, emlékeinek és az ott újonnan létrehozott értékeknek.