Magyar verzió
English version
Deutsch version
Vakbarát verzió
Keresett kifejezés(ek):

Lépésváltás a városi felsőoktatásban

2010. február 7. – Hamarosan új gazdasági korszak kezdődik az országban, és akkor esélyünk lesz arra is, hogy egyénileg és közösségi szinten új munkahelyeket teremtsünk a városban – mondta Bencsik János a Barankovics Alapítvány és a KDNP Protestáns Műhelyének „Rendezni végre közös dolgainkat” című Tatabányán megtartott konferenciáján. A polgármester hozzátette: a munkahelyek mögé jól felkészített szakembereket kell állítani, ezért fontos, hogy az új fenntartó a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláját egyetemmé kívánja fejleszteni, s így az intézmény bővebb képzési kínálattal fogja megerősíteni helyét a Kárpát-medencei felsőoktatásban.

P1100973.jpgBencsik János elmondta: a műszaki menedzserek mellett, a közgazdászok oktatásában kiemelt szerepet kapnak a természeti- és a humán erőforrások összefüggései, valamint az ökológia folyamatok megismerése. A mérnökök képzésében elsődleges lesz az olyan technológia ismeretek elsajátítása, amely az energiaszolgáltatáson belül, a megújuló energia felhasználásának lehetőségeire is fókuszál. Az újonnan indítandó közigazgatási szakon, a szakmai tudás átadásán túl, a jövő szakembereiben erősíteni kívánják a közösségi szolgálat iránti elkötelezettséget. A felnőttképzési rendszer keretében elindítják a közigazgatási másoddiplomás képzést, felkarolva ezáltal a térség kiváló közigazgatási szakemberének, Magyary Zoltánnak a hagyatékát. Megerősítik a határon túli, székelyudvarhelyi tagozatot, idén ősztől újra fogad hallgatókat a dunaszerdahelyi képzési központ, és két év múlva Kárpátalján is lesz kihelyezett tagozat. A város és a felsőoktatási intézmény az eddigieknél is szorosabb együttműködésre készül az inspiráló és színvonalas hallgatói élet feltételeinek megteremtése érdekében – fogalmazott Bencsik János.
(A képen Bencsik János Michl József tatai polgármesterrel.)

 
Helytörténelem
Közérdekű információk
Kiemelt linkek

 

Tatabányai iránytű
Eseménynaptár
2010. Szeptember « | »
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      
Szavazó
Ön milyen gyakran látogatja a Gyémánt élményfürdőt?
Legfrissebb hírek
Felsőgallán ünnepeltek a vízbányászok
2010. szeptember 6. – A bányászat a gazdaság egyik meghatározó ágazata, ahol a veszélyes körülmények között igazi közösség formálódik – fogalmazott a ... Tovább »
Tanévnyitót tartottak a tatabányai főiskolán
2010. szeptember 5. – Szombaton tartotta 19. tanévnyitó ünnepségét a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája. Tatabányán 252, a budapesti tagozaton 399 di... Tovább »
Ünnepi megemlékezések a 60. Bányásznapon
2010. szeptember 4. – A Himnusz eléneklésével, majd Márai Sándor egy versével kezdődött Tatabányán a 60. Bányásznap központi koszorúzás... Tovább »
Fűtéskorszerűsítés csaknem 1500 lakásban
2010. szeptember 2. – Egy hónap alatt 51 társasház nyújtotta be a jelentkezését a tatabányai önkormányzat idei fűtéskorszerűsítési pályázatára. Ez... Tovább »
Megalakult a Helyi Választási Bizottság
2010. szeptember 2. – Esküt tettek a Helyi Választási Bizottság tagjai a megyeszékhely polgármesteri hivatalában Schmidt Csaba ügyvezető alpolgármeste... Tovább »