Diplomaosztót tartottak MÜTF-ön2010. március 6. – Átvette az első, bolognai rendszerben végzett évfolyam a tanulmányaik elvégzését igazoló okleveleket szombaton a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának diplomaosztó ünnepségén, melyet a Jászai Mari Színház,Népházban rendeztek.
A végzetteket Kandikó József rektor köszöntötte, majd az okmányok mellé átadta a főiskola emblémáját formázó arany kitűzőt. A diplomaátadó ünnepségen vett Kósz Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó, a MÜTF sport nagykövete is, aki a „Tízezer kézfogás a MÜTF-ért” program keretében a magyarországi középiskolák hallgatóit keresi majd fel a főiskola népszerűsítése érdekében. A MÜTF „Sport és karrier” kezdeményezése olyan aktív sportolóknak nyújt tanulási lehetőséget, amellyel sportkarrierjük mellett felsőfokú tanulmányaikat is sikerrel végezhetik el. Szombaton délután a MÜTF budapesti tagozatán végzett hallgatók is átvehették diplomáikat. Itt összesen 94 hallgató tett sikeres záróvizsgát, oklevelet 38 vehettek át, illetve itt kapták meg a keresőmarketing specialista képzés résztvevői a tanfolyam elvégzést igazoló okiratokat. A budapesti ünnepségen az Alapítvány Diákja címmel tüntették ki Deák Mariannát, első évfolyamos, kereskedelmi és marketing szakos hallgatót. |
Helytörténelem
Közérdekű információk
Kiemelt linkek
TATABÁNYA II. KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA
Tatabányai iránytű
[+] Gyógyszertárak
[+] Helytörténelem [+] Iskolák [+] Közigazgatás [+] Közintézmények [+] Kultúra [+] Orvosi rendelők [+] Szálláshelyek [+] Szórakozóhelyek Eseménynaptár
Szavazó
Ön milyen gyakran látogatja a Gyémánt élményfürdőt?
Legfrissebb hírek
Érdemes bejelenteni a radiátorszerelést2010. szeptember 9. – A tatabányai távhőszolgáltató megkezdte az épületek fűtési rendszereinek ellenőrzését, légtelenítését és feltöltését, mert szept... Tovább » Gyárat épít Tatabányán a Samsung 2010. szeptember 9. – Csaknem 100 főt foglalkoztató gyárat épít Tatabányán a Samsung. A 6000 négyzetméteres csarnokban laptopok és monitorok házá... Tovább » Kínai önkormányzati látogatás Tatabányán 2010. szeptember 8. – Sanghaji önkormányzati szakemberek magyarországi tanulmányútjukon a megyeszékhelyet is felkeresték. A város Gazdaságfejlesztő Sz... Tovább » „Tatabánya egykor és ma” – fotótárlat negyedszer 2010. szeptember 7. – A 60. Bányásznapon, szeptember 4-én nyílt a Tatabányai Múzeum szabadtéri kiállító területén, a Bányászati és Ipari Ska... Tovább » LED-es közvilágítási lámpát mutattak be 2010. szeptember 7. – Új matematikai modellre épülő – LED fényforrásokból álló – energiatakarékos közvilágítási lámpát mutatott be a tatabán... Tovább » |




A végzősök 2006 szeptemberében iratkoztak be a főiskolára és előírt idő alatt teljesítették a bolognai-rendszerű alapképzés hét félévét. Velük együtt vehette át oklevelét számos főiskolás, aki februárban zárta tanulmányait. Az új rendszerű és a hagyományos képzésben Tatabányán összesen 101 hallgató tett sikeres záróvizsgát, közülük 48 diák vehette át diplomáját, a többiek igazolást kaptak az abszolutóriumról és oklevelüket a szükséges nyelvvizsgák letétele után kapják meg.
