Bencsik: a korszerűsítés, mint szociális program2010. március 8. – A Társasházi Háztartás című lap által, a tatabányai városházán megrendezett szakmai fórumon, ahol többségében lakáskezelő szervezetek és közös képviselők vettek részt, Bencsik János polgármester, országgyűlési képviselő, a város által támogatott fűtéskorszerűsítési program eredményeiről, és az általa vezetett szakmai műhely által kidolgozott nemzeti épületkorszerűsítési programról tartott előadást hétfőn.
A város polgármestere kiemelte, hogy megkezdték az önkormányzati intézmények átfogó energetikai átvilágítását, a középületek energiatanúsítványának elkészíttetését. Ez lehet az alapja egy hamarosan elinduló középület korszerűsítési programnak. A néhány héttel ezelőtt megvásárolt városi fűtőerőmű nyereségéből származó bevételek egy részét a lakossági energiahatékonysági beruházások támogatására kívánja felhasználni az önkormányzat. Ezzel is azt szeretné a város vezetése elérni, hogy a közeljövőben elinduló nemzeti épületkorszerűsítési programba minél több tatabányai lakóközösség, és családiház tulajdonos tudjon bekapcsolódni. Az országgyűlési képviselőként vezetett szakmai műhelyben kidolgozott nemzeti épületkorszerűsítési program kapcsán kiemelte, hogy egy egymásra épülő, egymást kiegészítő, differenciált támogatási intenzitást alkalmazó finanszírozási modellt alkottak. A normatív pályázati rendszer akkreditált és minősített termékekkel, szolgáltatásokkal és kivitelezőkkel fog dolgozni. A pályázatok előkészítésében és benyújtásában mentori hálózat fogja segíteni az ingatlantulajdonosokat. Végül kiemelte, hogy a kedvezőtlen energetikai mutatókkal rendelkező, nagy rezsivel bíró lakásokban elsősorban az alacsony jövedelműek élnek, ezért egy sikeres épületkorszerűsítési program egyben sikeres és hatékony szociális program is.
|
Helytörténelem
Közérdekű információk
Kiemelt linkek
TATABÁNYA II. KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA
Tatabányai iránytű
[+] Gyógyszertárak
[+] Helytörténelem [+] Iskolák [+] Közigazgatás [+] Közintézmények [+] Kultúra [+] Orvosi rendelők [+] Szálláshelyek [+] Szórakozóhelyek Eseménynaptár
Szavazó
Ön milyen gyakran látogatja a Gyémánt élményfürdőt?
Legfrissebb hírek
Érdemes bejelenteni a radiátorszerelést2010. szeptember 9. – A tatabányai távhőszolgáltató megkezdte az épületek fűtési rendszereinek ellenőrzését, légtelenítését és feltöltését, mert szept... Tovább » Gyárat épít Tatabányán a Samsung 2010. szeptember 9. – Csaknem 100 főt foglalkoztató gyárat épít Tatabányán a Samsung. A 6000 négyzetméteres csarnokban laptopok és monitorok házá... Tovább » Kínai önkormányzati látogatás Tatabányán 2010. szeptember 8. – Sanghaji önkormányzati szakemberek magyarországi tanulmányútjukon a megyeszékhelyet is felkeresték. A város Gazdaságfejlesztő Sz... Tovább » „Tatabánya egykor és ma” – fotótárlat negyedszer 2010. szeptember 7. – A 60. Bányásznapon, szeptember 4-én nyílt a Tatabányai Múzeum szabadtéri kiállító területén, a Bányászati és Ipari Ska... Tovább » LED-es közvilágítási lámpát mutattak be 2010. szeptember 7. – Új matematikai modellre épülő – LED fényforrásokból álló – energiatakarékos közvilágítási lámpát mutatott be a tatabán... Tovább » |




Az elmúlt fél évtizedben Tatabánya Város Önkormányzata 560 millió forinttal támogatta a város területén végrehajtott lakáskorszerűsítési beruházásokat, melyek elsődleges célja, az épületek energiahatékonyságának javítása volt. A város által biztosított keretet lakossági és állami források egészítették ki, így összességében 1 milliárd 370 millió forint értékű építési munka került elvégzésre. A program keretében 5607 tatabányai háztartás újulhatott meg részben, vagy egészen. Bencsik János rámutatott arra, hogy csak a komplex beavatkozások hoztak magukkal érdemi energia-megtakarítást, így a továbbiakban közösségi források felhasználásával csakis átfogó, fűtéskorszerűsítéssel egybekötött épület felújításokat szabad támogatni.
