2010. március 1. – Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága felhívja az érintett adózók figyelmét, hogy az I. félévi helyi adók (építményadó, telekadó, helyi iparűzési adó előleg, vállalkozók kommunális adójának előlege) pótlékmentes befizetési határideje március 16., az I. félévi gépjárműadó befizetési határideje pedig április 15. Az adót adónemenként a megfelelő adószámlára kell megfizetni.
2010. február 28. – „Tatabányán háromezer szépkorú tagja a nyugdíjaskluboknak. Akik szerencsések, itt lehetnek az első Szépkorúak Bálján.” Ezekkel a szavakkal köszöntötték szombaton este a házigazdák a Jászai Mari Színház bálteremmé alakított nézőterén a mintegy háromszáz vendéget. Bencsik János polgármester köszöntőjében elmondta: A szépkorúak aktív közreműködésével kaphattuk meg a várost továbbépítésre, hogy Tatabánya számunkra megélhetést tudjon biztosítani. „Tisztelegjünk előttük és kívánjuk, hogy legyen számukra emlékezetes ez a bál, vigyék el hírét klubtársaiknak.”
2010. február 26. – Esélyesként érkezett a Kodály iskola 1996-os korosztályú fiú kézilabda csapata a csütörtöki Győrújbaráton rendezett az Adidas kupa régiós döntőjére. Az öt csapat részvételével lebonyolított tornán a fiúk kitettek magukért és diákolimpiai bajnokhoz méltóan mind a négy mérkőzésüket magabiztosan megnyerték, így első helyen bejutottak az országos elődöntőbe.
2010. február 25. – Keszler Andrea személyében tatabányai sportoló is részese a rövidpályás gyorskorcsolyázók vancouveri sikerének. Mint ismeretes, az olimpián a 3000 méteres női váltóban ötödik helyen végzett a Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Huszár Erika, Keszler Andrea összetételű magyar csapat.
2010. február 24. – Idén is megrendezték a Tűzoltóbált. Tatabánya Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságának bálteremmé alakított tornacsarnokban átadták az „Év Tűzoltója” díjat.
2010. február 23. – A társasházas területeken, így a tatabányai Gál lakótelepen is állandó probléma a hulladékgyűjtő edények környezetének rendezetlensége. Ennek elkerülése érdekében szélfogókkal kerítették körbe a 770 és az 1100 literes tárolóedényeket a megyeszékhelyen. Most a Gál István lakótelepen egy más módszerrel, a lábbal nyitható hulladékgyűjtőkkel kísérleteznek.
2010. február 23. – Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet tatabányai székhelyű társadalmi szervezetek, (politikai szervezetek kivételével) önszerveződő csoportok, kisközösségek, klubok, intézmények 2010. január 1. - december 31. közötti programjainak támogatására.
2010. február 22. – Az idei évben hatmillió forinttal támogatja a Tatabányai Bányász Táncegyüttest a megyeszékhely önkormányzata. A néptáncosok a kapott összeget koreográfiákra, fellépő ruhák beszerzésére, művészeti rendezvényekre fordítják, és öt alkalommal térítésmentesen lépnek színpadra a helyi közösségi rendezvényeken.
2010. február 22. – A hétvégén rendezték Tarjánban az Adidas kézilabda-utánpótlás bajnokság régiódöntőjét a 4. osztályosok számára. A résztvevő csapatok – a tatai Kőkúti Iskola, a győri Gárdonyi DSE, a győri Toldi DSE és a tatabányai Kodály Zoltán Általános Iskola – körmérkőzéses rendszerben küzdöttek a helyezésekért. Horváth Árpád tanítványai kitűnő játékkal, minden mérkőzésüket megnyerve veretlenül jutottak tovább az országos elődöntőbe.
2010. február 19. – „Esélyegyenlőségi programok megvalósítása Tatabányán” címmel szervezett konferenciát pedagógusok számára pénteken az önkormányzat a Városházán.
2010. február 18. – A száz éves fennállását működő Tatabányai Sport Club ügyvezető elnöke köszönetnyilvánításával kezdődött, majd lényegesen nagyobb viharokat kavaró vitákkal folytatódott a tatabányai közgyűlés februári ülése csütörtökön. Bár Lévai Ferenc alpolgármester, levezető elnök a tárgyalás megkezdésekor az eredetileg tervezett negyven napirend, s a hozzá érkező öt sürgősségi indítványra tekintettel kérte az időkorlátok betartását, valamint a hatékony tárgyalásmechanizmust, a képviselők a 14 órakor kezdődő ebédszünetig mindössze tizenegy napirendet tárgyaltak meg, s közülük is csak nyolc zárult határozathozatallal.
2010. február 18. – Kilenc és félmillió forinttal támogatja a tatabányai önkormányzat a Bánhidai Szent Erzsébet Óvodát. A katolikus gyermekintézmény az összeget a szakmai munka fejlesztésére, a tehetséggondozásra és az egyéni képességfejlesztésre fordítja.
WWW.MAGYARORSZAG.HU
WWW.NYILVANTARTO.HU
TELEPHELY-NYILVÁNTARTÁS
TATABÁNYA II. KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA OKMÁNYIRODAI ÜGYFÉLHÍVÓ TKTV - ITTHON TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS ADATTÁRA