A város és elődtelepülései – Alsógalla, Bánhida, Felsőgalla és a rövid múltú önálló község, Tatabánya – számos értéket teremtettek a szellemi élet területén is.
A legrégebbiek közé tartozik például a Bányász Szimfonikus Zenekar, a Népház, a legújabb értékeket pedig többek között a nemzetközi jazztáborok, zenei fesztiválok, a Jászai Mari Színház előadásai jelentik nemcsak a városban, hanem a megye, sőt az ország határain is túl.
A várossá válás félévszázados fordulóján Tatabánya már főiskolával, levéltárral, különleges látnivalókat bemutató múzeummal, iskolatörténeti kiállítással, szabadtéri bányászati múzeummal várta a látogatókat.
Az évfordulón pedig olyan rendezvényekkel jelentkezett, mint az iskolatörténeti konferencia vagy a Esztergomal közösen megszervezett, a Magyarok Térben és Időben című hungarológiai konferencia. Ezen részt vettek a partnervárosok, Aalen, Christchurch, Fairfield is saját kiállításokkal. A Tatabányai Múzeumban – Európában első alkalommal – mutatták be a Volga-Káma-könyök régészeti anyagát.
Színház
A kulturális központ
Jászai Mari Színház, Népház
2800 Tatabánya, Népház utca 5.
34/323-090; titkarsag@jaszaiszinhaz.hu
Igazgató-művészeti vezető: Harsányi Sulyom László
(34) 323-090/110-es mellék, hasula@jaszaiszinhaz.hu
Művészeti főmunkatárs: Kerti Katalin
(34) 323-655/130-as mellék; (20) 400-46-55
kerti.katalin@jaszaiszinhaz.hu
Színházszakmai igazgatóhelyettes: Téri Sándor
(34) 323-090/122-es mellék; (20) 400-46-47
teri.sandor@jaszaiszinhaz.hu
Gazdasági igazgató - Geiszt Mátyásné
(34) 323-655/116-as mellék; (20) 400-46-50
Gazdasági iroda:
(34) 323-655/117-es mellék; (20) 400-46-51
gazdasagi@jaszaiszinhaz.hu
Műszaki igazgatóhelyettes: Iszlai Zoltán
(34) 323-655/130-as mellék; (20) 400-46-70
muszak@jaszaiszinhaz.hu
Művészeti főtitkár: Mihály Csaba
(34) 323-090/112-es mellék; (20) 400-46-66
mihaly.csaba@jaszaiszinhaz.hu
Színházi titkár: Németh Mariann
(34) 323-090/111-es mellék; (20) 400-46-39
fax: (34) 323-018
titkarsag@jaszaiszinhaz.hu
Nemzetközi kapcsolatok, vendégjátékok: Németh Gabriella
(34) 323-090/114-es mellék; (20) 400-46-54
ng@jaszaiszinhaz.hu
Dramaturg: Végh Ildikó
(34) 323-090/101-es mellék; (20) 400-46-89
dramaturg@jaszaiszinhaz.hu
Grafikus: Görözdi Géza
tel.: (34) 323-090/101-es mellék; (20) 400-46-57
grafikus@jaszaiszinhaz.hu
Sajtóreferens: Tarda Orsolya
tel.: (34) 323-090/121-es mellék; (20) 400-46-56
e-mail: sajto@jaszaiszinhaz.hu
A Népház 1913 és 1917 között épült és 1994 óta Jászai Mari Színház, Népház néven működik: a város legpatinásabb kulturális intézménye a megye egyetlen kőszínháza. Megnyitása, illetve 2009 őszén befejeződött felújítása és átadása óta a a város művészeti és közéleti centruma.
Az évtizedek óta itt alkotó közöségek közül ma is magas színvonalon működik a Tatabányai Szimfonikus Zenekar, a Bányász Néptáncegyüttes, valamint a Bányász Képzőművész Kör. Jelenleg 16 amatőr csoport dolgozik a házban.
Az intézmény rendszeresen helyet ad különböző konferenciáknak, szakmai és közéleti eseményeknek, városi és megyei rendezvényeknek. Állandó kiállítótermében helyi és országos jelentőségű alkotók művei tekinthetők meg.
A színházművészet kezdetektől jelen van az intézményben. Az ígéretes kísérletek után a Bányász Színpad országos hírnevet vívott ki magának. Ezt a hagyományt folytatta és a hivatásos színház alapjait teremtette meg az Orpheus Színház.
Az intézmény 1991-ben nyerte el a hivatásos színházi státuszt, majd 1994-ben felvette a Jászai Mari Színház, Népház nevet. Egy éven át Éless Béla igazgatta a színházat, előtte, 1986-tól a Népház vezetője volt. Zubornyák Zoltán 1996-tól 200-ig látta el a vezetői feladatokat. Harsányi Sulyom László igazgató 2001-től irányítja az intézmény munkáját.
Művelődési házak
József Attila Művelődési Ház
2800 Tatabánya, Táncsics M. u. 61.
Telefon: 34/320-024
Vezetője: Schweininger Ilona
Fenntartó: Tatabánya Megyei Jogú Város önkormányzata
e-mail: alsogalla.muvhaz@freemail.hu
Nyitvatartás: minden nap 9-től 18. 00 óráig illetve programhoz igazodóan.
Szünnap: szerda
Széchenyi István Művelődési Ház
2800 Tatabánya, Szent István u. 7.
Telefon: 34/324-335
Vezetője: Schmidt Magda
Fenntartó: Tatabánya Megyei Jogú Város önkormányzata
E-mail: postmaster@szchmh.t-online.hu
Nyitvatartás: minden nap 8-tól 18. 00 óráig illetve programhoz igazodóan
Szünnap: csütörtök
Bányász Művelődési Ház
2800 Tatabánya, Hadsereg u. 98.
Telefon: 34/311-639
Vezetője: Pákai Ernő
Fenntartó: Tatabánya Megyei Jogú Város önkormányzata
E-mail: info@banyaszmuvhaz.hu
Nyitvatartás: minden nap 8-tól 18. 00 óráig illetve programhoz igazodóan
Puskin Művelődési Ház
2800 Tatabánya, Kossuth L. u. 4.
Telefon: 34/302-254
Vezetője: Izingné Pruzsina Rózsa
Fenntartó: Tatabánya Megyei Jogú Város önkormányzata
E-mail: puskin@chello.hu
Nyitvatartás: minden nap 8-tól 18. 00 óráig illetve programhoz igazodóan.
KPVDSZ Művelődési Ház
2800 Tatabánya, Kós K. u. 17/A.
Telefon: 34/311-791
Vezetője: Kovácsné Hetényi Mária
Fenntartó: KPVDSZ Művelődési Ház Közhasznú Alapítvány
E-mail: kpvdsz@freemail.hu
Nyitvatartás: minden nap 8-tól 18. 00 óráig illetve programhoz igazodóan.
Dózsakerti Közösségi Ház
2800 Tatabánya, Dózsakert
Telefon: 06-30-46-07-787
Vezetője: Miglinczi Éva
Fenntartó: Dózsakertért Alapítvány
Nyitvatartás: minden nap programhoz igazodóan
Óvárosi Közösségi Ház
2800 Tatabánya, Paletta lakópark 12. fsz. 1.
Telefon: 0620/457-01-15
Vezetője: Óvárosért Egyesület - Csík Rudolf
Nyitvatartás: minden nap programhoz igazodóan
Béla K. Körtéri Közösségi Ház
2800. Tatabánya, Béla K. krt. 70.
Telefon: nincs
Információ: Zsidek Ferenc (06-30-927-69-34)
Nyitvatartás: minden nap programhoz igazodóan.
A Közművelődés Háza KHT
2800 Tatabánya, Szent Borbála tér
Telefon: 34/316-644
Vezetője: Pápai Ferenc
Tulajdonos: Tatabánya Megyei Jogú Város önkormányzata
E-mail: info@kozmuvelodeshaza.hu
Nyitvatartás: minden nap 8-tól 18. 00 óráig illetve programhoz igazodóan.
Könyvtárak
József Attila Megyei Könyvtár
2800 Tatabánya, Fő tér 2.
Telefon: 34/513-670
Vezetője: Dr. Monostori Imre
Fenntartó: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat
E-mail: jamk@jamk.hu
Nyitvatartás: minden hétköznap nap 9-től 19 óráig, szombat 9-től 17 óráig. Július –augusztus hónapban a szombati kölcsönzés szünetel.
Szünnap: hétfő
A József Attila Megyei Könyvtár rendezvényei 2009. első félévében
Városi Könyvtár Központi Könyvtára
2800 Tatabánya, Népház u. 5.
Telefon: 34/311-593
Vezetője: Csics Gyula
Fenntartó: Tatabánya Megyei Jogú Város önkormányzata
E-mail: csics@vktatabanya.hu
Nyitvatartás: hétfőn és csütörtök 10-től 19 óráig, kedd és szerda 10-től 18 óráig, péntek 10-től 16 óráig, szombat 9-től 13 óráig.
Újvárosi Fiókkönyvtár
2800 Tatabánya, Kodály tér 4.
Telefon: 34/312-522
Nyitvatartás: hétfő, kedd, csütörtök. Péntek 10-től 18 óráig, szerda 8-tól 16 óráig, szombat 9-től 13. óráig.
Kertvárosi Fiókkönyvtár
2800. Tatabánya, Hadsereg u. 98.
Telefon: 34/311-528
Nyitvatartás: hétfő és szerda 10-től 18. 00 óráig, kedd és csütörtök 8-tól 16. 00 óráig
Felsőgallai Fiókkönyvtár
2800. Tatabánya, Szent István u. 21.
Telefon: 34/325-086
Nyitvatartás: hétfő és szerda 10-től 18 óráig, kedd és csütörtök 10-től 16 óráig.
Bánhidai Fiókkönyvtár
2800. Tatabánya, Kossuth L. u. 2.
Telefon: 34/311-426
Nyitvatartás: hétfő-kedd – szerda 10-től 18 óráig, csütörtök 10-től 16 óráig.
Tatabányai Múzeum
A Tatabányai Múzeum 1971-ben alakult a megyei múzeumi szervezet újkori gyűjteményéből. Az új- és legújabb kori megyei gyűjtemény 1992-ben egészült ki a régészettel.
A múzeum központi, Szent Borbála téri épülete 2009. november 14-től az Agóra-program munkálatai, a költözés miatt zárva tart.
Tatabányai Múzeum - Bányászati és Ipari Skanzen
2800 Tatabánya,Vágóhíd. u.
Telefon: 34/310-495
Vezetője: Fűrészné Molnár Anikó
Fenntartó: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, Szabadtéri Bányászati Múzeum Alapítvány
E-mail: tbmuzeum@t-online.hu
Honlap: www.tbmuzeum.hu
A Bányászati és Ipari Skanzen 2010. április 15-től várja a látogatókat. Nyitva tartás: minden hétköznap 10-től 18 óráig. Szünnap: hétfő.
Levéltár
Városi Levéltár
2800 Tatabánya, Szent István u. 21.
Telefon: 34/324–310
Vezetője: Dr. Ravasz Éva
Fenntartó: TB MJV Önkormányzata
E-mail: leveltar@chello.hu
Nyitvatartás: minden hétköznap 8-tól 16. 00, péntek 8-tól 12. 00-ig
Bányász Képzőművész Kör
Díjat kaptak a szakminisztériumtól 2005-ben
A bányászat fél évszázadon keresztül adott témát, programot, célt, anyagi támogatást a Bányász Képzőművész Kör munkájához.
A széntermelés húsz éves leépülése, a Tatabányai Szénbányák Vállalat felszámolása, a Népház önkormányzati tulajdonba kerülése, továbbá Krajcsirovits Henrik grafikusművész lemondása a szakkörvezetésről – 44 éves eredményes munka után – jelenetős változást eredményezett a Kör létfeltételeiben, témaválasztásában.
Két éve, 2003-ban a bányásznapi tárlaton a „bányász múltra” a mai szakkörösök mai témákkal emlékeztek, majd a Szent Borbála-napi ünnepi tárlaton az 1947-től sikeresen működő Bányász Képzőművész Kör egykori tanárai és hivatásos művész-tanítványai szerepeltek műveikkel, melyről színvonalas katalógus is készült.
A képzőművész kör hatósugara messze túlnő Tatabánya határain. A 73 fős tagság egynegyede Oroszlányból, Környéről, Szárligetről, Almásfüzitőről, Komáromból, Tatáról, Süttőről, Kisbérről jár be. A Bányász Képzőművész Kör tagságából 29 fő tagja a tatai Eszperantista Képzőművészek Körének, 13 fő az Országos Képző- és Iparművészeti Társaságnak, 12 fő a Honvéd Kulturális Egyesületnek, mely – az eszperantó nyelvtanulás mellet – országos tárlatokon, nemzetközi alkotótáborokban, való részvételt jelent.
A Bányász Képzőművész Körnek a Jászai Mari Színház, Népház ad otthont, de a működés egyéb költségeit a kör adományokból, pályázatok útján, stb. próbálja előteremteni. A tanév heti kétszer háromórás stúdiumait a nyári szünet kéthetes saját szervezésű alkotótábora egészíti ki – idén már negyvenhatodszor.
Az országban szinte egyedülállóan hosszú alkotói tevékenység gazdag termését számos nagysikerú egyéni és közös kiállításon mutatták be.
A többszörös „Kiváló szakkör” színvonalas tevékenységért 2002-ben a Tatabánya Kultúrájáért Díjat, 2003-ban pedig elismerő oklevelet kapott. Az idén, 2004-ben a Csokonai-díjat vehették át a fővárosban.
Bányász Táncegyüttes Tatabánya
(2800 Tatabánya, Népház u. 5.)
www.banyaszte.hu
1948 őszén alakult meg a Tatabányai Állami Gimnáziumban Kuncz Pál VI. osztályos gimnáziumi tanuló vezetésével. Először Szabad Ifjúság Táncegyüttes, majd hamarosan Tatabányai Bányász Táncegyüttes néven működtek. 1949 őszétől Hubay Győző (Döndy) vezetésével dolgozott tovább a táncegyüttest, melynek legfőbb támogatója a Bányász Szakszervezetek és a Szénbányák.
1966, 1969 és 1972-ben a "Kiváló Együttes" címmel tüntették ki. 1974-ben kiválóan szerepelt Szegeden a szakszervezeti együttesek találkozóján és az országos minősítés rangos mezőjében "Arany" fokozatú minősítést nyert. 1977-ben az "Örökös Kiváló Együttes" címet nyerte el. 1978-ban a Szakszervezeti Táncegyüttesek XII. Találkozóján, Szegeden megvédték "Arany" fokozatú minősítésüket újabb 4 évre. 1979-től Miltényi Gábor (Bubu) vezette az együttest öt éven keresztül. 1982-ben a Szegedi Országos Minősítő Versenyen ezüst II. fokozatot ért el.
1984-től Petőné Novák Tünde vette át az együttes vezetését. 1989-ben a 40. évfordulón Tatabányán „Arany II" minősítést kapott az együttes. 1997 januárjától 8 hónapon keresztül Barkóczi Ferenc, Emmer Róbert és Kővágó Levente táncosok vezetésével működött az együttes. 1997 szeptemberétől Török Sándor vette át az együttes vezetését. 1998-ban az új minősítési rendszerben Százhalombattán "Minősült Együttes" fokozatot ért el az együttes.
2000 októberétől Túri György vette át a vezetést. A 2002-es Néptánc antológiára bejutott Furik Rita „Felvidéki kiszehajtás és zöldágjárás" című koreográfiája. 2003 februárjától Gémesi Zoltán vette át a táncegyüttes vezetését. 2005-ben a „Táncok Györgyfalváról" című koreográfiájával az együttes bekerült a Néptánc antológiára. 2006-ban Kaposváron „Kiválóan minősült" minősítést kapott az együttes.