Érdemes bejelenteni a radiátorszerelést
2010. szeptember 9. – A tatabányai távhőszolgáltató megkezdte az épületek fűtési rendszereinek ellenőrzését, légtelenítését és feltöltését, mert szeptember 15-re készen kell állni a fűtés elindítására.
Gyárat épít Tatabányán a Samsung
2010. szeptember 9. – Csaknem 100 főt foglalkoztató gyárat épít Tatabányán a Samsung. A 6000 négyzetméteres csarnokban laptopok és monitorok házának előállítására szolgáló műanyag granulátumot gyártanak majd - tudta meg az MTI szerdán megbízható, de névtelenséget kérő forrásból. Schmidt Csaba (Fidesz), a város ügyvezető alpolgármestere a hírt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. Elmondta, egy műanyagok előállításával foglalkozó társaság a közelmúltban vásárol telket a Tatabányai Ipari Parkban. A részletekről a befektetővel közösen tájékoztatják a nyilvánosságot.
Kínai önkormányzati látogatás Tatabányán
2010. szeptember 8. – Sanghaji önkormányzati szakemberek magyarországi tanulmányútjukon a megyeszékhelyet is felkeresték. A város Gazdaságfejlesztő Szervezeténél (GFSZ) Schmidt Csaba alpolgármester és Gíber Erzsébet ügyvezető tájékoztatta őket a hazai regionális gazdaságfejlesztési tapasztalatokról.
„Tatabánya egykor és ma” – fotótárlat negyedszer
2010. szeptember 7. – A 60. Bányásznapon, szeptember 4-én nyílt a Tatabányai Múzeum szabadtéri kiállító területén, a Bányászati és Ipari Skanzenben Dallos István fotóművész „Tatabánya egykor és ma” című kiállítás-sorozatának negyedik része.
LED-es közvilágítási lámpát mutattak be
2010. szeptember 7. – Új matematikai modellre épülő – LED fényforrásokból álló – energiatakarékos közvilágítási lámpát mutatott be a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján a Wemont Kft. A rendezvényt Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium energiaügyi és otthonteremtési államtitkára nyitotta meg, aki többek között elmondta: az új Széchenyi terv kiemelten kezeli a zöldenergia fejlesztését. Rámutatott, hogy ez hozzájárul a belső gazdasági növekedéshez is. Kiemelte a kutatás és fejlesztés (K+F) és az erre irányuló folyamatokat erősítő innovációs műhelyek jelentőségét.
Felsőgallán ünnepeltek a vízbányászok
2010. szeptember 6. – A bányászat a gazdaság egyik meghatározó ágazata, ahol a veszélyes körülmények között igazi közösség formálódik – fogalmazott a felsőgallai Széchenyi István Művelődési Házban megtartott az Észak-dunántúli Vízművek vízbányászati üzemvezetője, Takács Péter. Az eseményen többek között ott volt Dr. Jelen Tamás vezérigazgató, Bencsik János államtitkár, Tatabánya országgyűlési képviselője, Schmidt Csaba ügyvezető alpolgármester, országgyűlési képviselő, Lukács Zoltán országgyűlési képviselő és Dr. Bene Magdolna címzetes főjegyző.
Tanévnyitót tartottak a tatabányai főiskolán
2010. szeptember 5. – Szombaton tartotta 19. tanévnyitó ünnepségét a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája. Tatabányán 252, a budapesti tagozaton 399 diák kezdi meg tanulmányait. A tanévnyitón dr. Hajtó János professzor, a főiskola rektora köszöntötte az elsősöket, majd Paxián Mónikának és Som Liának köztársasági ösztöndíjat adott át.
Ünnepi megemlékezések a 60. Bányásznapon
2010. szeptember 4. – A Himnusz eléneklésével, majd Márai Sándor egy versével kezdődött Tatabányán a 60. Bányásznap központi koszorúzási ünnepsége a Vértanúk terén.
Fűtéskorszerűsítés csaknem 1500 lakásban
2010. szeptember 2. – Egy hónap alatt 51 társasház nyújtotta be a jelentkezését a tatabányai önkormányzat idei fűtéskorszerűsítési pályázatára. Ez azt jelenti, hogy csaknem 1500 lakásban kezdődhetnek el az energia-megtakarítást célzó munkálatok.
Megalakult a Helyi Választási Bizottság
2010. szeptember 2. – Esküt tettek a Helyi Választási Bizottság tagjai a megyeszékhely polgármesteri hivatalában Schmidt Csaba ügyvezető alpolgármester és Dr. Bene Magdolna címzetes főjegyző, a Helyi Választási Iroda vezetője előtt, majd a testület megtartotta alakuló ülését.
Bedzin és Tatabánya: tíz esztendeje együtt
2010. szeptember 2. – Bedzin és Tatabánya városa csaknem tíz évvel ezelőtt, 2000. november 11-én testvérvárosi együttműködési megállapodást kötött, hogy a két város gazdasági, kulturális, művészeti életének területén kialakítsa és erősítse a kapcsolatokat, s tapasztalatcseréket, közös programokat és projekteket valósítson meg.
Felkészült a fűtésre a Komtávhő
2010. szeptember 2. – Átvizsgálta a város távfűtő vezetékeit az elmúlt hónapokban a tatabányai távhőszolgáltató. A feltárt hibákat kijavították, több helyen korszerűbbre cserélték a csövek szigetelését illetve új vezetéket fektettek le néhány elavult szakaszon - mondta el a társaság üzemvezetője.